2014. április 29., kedd

Dobozolok, újra

Szerintem mutattam már képet az új kicsikémről, de így szétszedve még nem láttátok.
Fajtáját tekintve salátás doboz lenne, márkáját illetően Sistema, és természetesen BPA free. Mikrózható, fagyasztható és mosogatógépben mosható.
Több színben kapható, borsos 2699,- forintba kerül, de ez egy hosszútávú befektetés. 
Az alja meglehetősen mély,  a salátám tökéletes belefér, a felső osztott része két elszeparált tárolóból, plusz középen egy kis tégelyből áll, ahol tökéletes helye van a salátaöntetünknek. A kis tégely csavaros, nem patentos, így biztonságosan záródik, és ami nekem külön tetszik, a doboz szegélyével megegyező színben a felső rekesz alatt található egy kés és egy villa is.

Persze nincs semmi köbe vésve, én sem csak saláta tárolására használom. Az osztott rekeszekbe most hummuszt és vegán felvágottat tettem, de különben is gyakran pakolom meg valami krémmel és krékerrel. És ebben hoztam a gyors gnocchimat is, a tetejére pedig zöldfélék, plusz paradicsom került. 

Próbálok odafigyelni arra is, hogy még ha főtételt hozok is ebédre, legyen hozzá valami zöld. Saláta, csíra, valami élő. 
Mikor vegán lettem, minden étel mellé ettem egy hasonló adag salátát, aztán télen ez szépen lassan és fokozatosan eltűnt, így ahogyan írtam már korábban is, most próbálom újra
bevezetni a nyers ételeket. Egy biztos, ha ilyen jópofa és guszta  edényeket találok hozzá, észrevétlen fogok újra visszaszokni.



6 megjegyzés:

  1. HOL Vetted, vagy rendelted?
    Eszter

    VálaszTörlés
  2. Ezt is és a másikat is, ami összehajtható, a Tescoban vettem. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi, holnap megyek......:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rengeteg fajta van. :) Majd mesélj, milyet sikerült beszerezni. :)

      Törlés
    2. Megtaláltam, beszereztem egy salátást és egy reggelist. Leveses már van tupperes. Jöhetnek a nyári piknikek. Egyébként klassz a blogod, nagyon tetszik.
      Eszter

      Törlés
    3. Klassz! Annyi csini doboz van, mindig zavarban vagyok, nehéz dönteni. ;)
      Örülök, hogy tetszik, ha csak egy ötleted támad tőle, mint pl. ezek a dobozok, már megérte. És ezt nagyon komolyan így is gondolom. :)
      Hurrá a piknikeknek! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...