A bátyus tud valamit

Bátyáméktól évek óta minden jeles napra - mint születés- és névnap, karácsony - könyvutalványt kaptam ajándékba, aminek természetesen örültem. Nem csak azért, mert javíthatatlan betübanger vagyok, hanem azért is, mert ennek a blognak van egy nagy testvére, a már három éves Napi falat. Azt az oldalt ugyan nem nevezném könyves blognak, de tény, mégiscsak az a fő profilja, amit a testvérem családostul dotált - a magyarul olvasott könyveim nagy részét nekik köszönhetem, leszámítva az innen-onnan kapott egyéb példányokat. 

Viszont idén a sógornőm, ki más, a nő az ész a családban, okosan észlelte, hogy valami kellemesebbel, hasznosabbal is meglephetnének, így a születésnapomra egy gluténmentes és teljesen vegán csomagocskával leptek meg. 

Hát kérem szépen, ez nem egy aprócska batyu, elég volt hazacipelni, de nagyon-nagyon örültem neki. És persze most jöjjön a lényeg, azaz nézzük, mi volt benne:

- 3 cs gluténmentes tészta (kiskocka, penne, üveg cérnametélt); 

- 1 cs pörkölt, sózott kesudió;

- 1 cs pörkölt, sózott mandula;

- 1 cs fött, pucolt gesztenye;

- 1 cs 500g-os vöröslencse;

- 2 db sűrített kókusztej;

- 1 db 100g-os kókusztejpor;

- 1 db 500 ml-es kókuszolaj;

- 1 db Cornito gluténmentes pikáns ostya;

- 1 db vegán zöldségleves kocka;

- 1 db 400g-os nyírfacukor;

- 1 üveg lenmagolaj;

- 1 üveg vegán pecsenye zsír;

- 1 üveg zöldséglé.

A bátyám bevallása szerint nagy sikere volt a bioboltban. Mivel ő nem ért hozzá, nálunk mindenki erősen húsevő, besétált, elmondat, hogy mit szeretne, megnevezte az árat, amit rá tud szánni, és csak állt, nézte, ahogy két hölgy szedegette össze a cuccokat. Időnként megkérdezték tőle, hogy ez vagy az jó lesz-e, ő tanácstalanul nézett, pislogott kettőt, az eladók ezt biztatásnak vették és sürögtek tovább. 

Nos, akárhol is vette, nyilvánvalóan nem egy gyakori kérés, amit - mint szakmabéli - a csomag megkötéséből szürtem le, de mondanom sem kell, hogy elképesztően feldobták a napomat.

A gesztenyét még ott együtt megettük, és megkóstoltuk a kókusztejport is, mivel még én sem ismertem, és közben válaszolgattam türelmesen a kérdésekre, mert miközben cincáltam euforikus örömmel szerte és széjjel a pakkomat, az egész család körém gyűlt, és kérdezgette, hogy mi mire jó.

Az unokaöcsém a végén elképedve jegyezte meg: 

-Anya, azt hiszem, mi nagyon le vagyunk maradva.

Egy pár dolgot már kipróbáltam belőle. A zöldséglét még másnap reggel megittam, lévén hogy halott az én kicsikém (a robotgépem), és bár zömében paradicsomra hajazott, azért kiéreztem belőle egy két furcsa ízkombinációt, összességében mégis finom volt.

A tejpor, bár nyilvánvalóan nem lesz gyakori vendég nálam, szintén a gépparkom amortizációja miatt jött nagyon jól. A pecsenyezsír majd lassan elkopik, a többit pedig rendeltetésszerűen el fogom használni, csak egyedül a leveskockával vagyok kicsit bajban, mert bár semmi ízfokozót nem tartalmaz, mégis olyan bolti íze van, amitől én már elszoktam. Tudok főzni, legalábbis szorgosan gyakorlom, így nem vágyom egyen ízű ételekre, de azért lassacskán majd azt is elhasználom. Előfordult már olyan eset, hogy épp betegeskedtem és nem volt türelmem zöldséget pucolni a leveshez, amit aztán még meg is kellett volna főzni, tehát a végén gondoltam egyet, megettem nyersen az egészet, és visszafeküdtem aludni. Így azt mondanám, a kocka akár még jól is jöhet.

A virágról sem feledkeztek meg, kaptam egy szál rózsát a keresztfiamtól, ami elég különleges. Minden szirma más színű.
Szóval igen, remek volt a születésnapom, a családom figyel rám, az igényeimre, ha nem is feltétlen értik meg, de nem is tiltakoznak miatta. Mind látják, hogy sokkal jobban érzem magam, mióta vegán lettem, és hajlandóak megkóstolni egy-két dolgot, amit főzök. Nyitott elmével állnak hozzám, ami szerintem az egyik legfontosabb dolog.
A nagyikám ezúttal nem csak simán gombás káposztát csinált, hanem megtöltötte a káposzta leveleket gombával, és meg kell mondjam, remek lett.  Édesanyám kitűnő ebédet készített, pirított zöldséget tofuval és ecetes uborkasalátával.

Számomra ezek azok a nagyon fontos dolgok, amiket különösen értékelek. Mert nem jó elszakadni azoktól, akiket az ember szeret, főleg nem a különböző felfogásunk miatt, és ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire szerencsés vagyok. Nem az ajándék értéke miatt, hanem mert eszükbe jutott, mert gondoltak rám, mert szeretnek.
Na, ennyi! Kicsit szentimentális lett a vége, de én szeretem a családomat, szeretem a hasznos ajándékokat, és különösen szeretem a megértés és elfogadás eszméjét.