2020. május 31., vasárnap

Kémia a konyhában, azaz fermentálás, kovászolás és erjesztés minden fokon

Úgy érzem, talán érdekelhet titeket az apró háztartási kísérleteim sora, amik hónapról hónapra szaporodtak. Év elején még azt gondoltam, szépen és fokozatosan jutok el egy pontig, mostanra már nem gondolom, hogy a visszafogottság lenne az utam, mivel a magam részéről élképesztően gyönyörűnek tartom, ahogy egy dologból valami más lesz, ahogy összeállnak a dolgok és reakcióba lépnek egymással. A kovászból, lisztből, sóból és vízből kenyér vagy pizza, és a kicsit megaszott, esetleg felesleges gyümölcsünkből ecet, az ősi gyógyító fokhagymából pedig roboráló szer születik. Szépen és lassan.

2020. április 29., szerda

Kovászolt amerikai palacsinta


Bevallom, ahogy az ország kétharmada, úgy én is bűnös vagyok, belevágtam a kovászolásba. Az első kenyerem messze nem tökéletes, de finom lett, és mivel jó bulinak is találtam, elhatároztam, hogy folytatom. Ez persze nagyon szép, de ennyi kenyeret nem lehet megenni, akkor mégis, mire jó még a kovász? Rengeteg dologra, de például tökéletes amerikai palacsintához is. A receptet a Little Spoon Farm oldalán leltem, csak veganizáltam. 

2020. április 16., csütörtök

Sült zöldségek görögösen


Azt nem tudom, mennyire autentikus, mindenesetre néhány éve, még vegetáriánus koromba ettem hasonlót egy görög étteremben, és azóta számtalanszor elkésztettem. Néha főétel lett, máskor köret, de az ízlelőbimbóim rajongása miatt a mai napig megmaradt. Eredetileg Feta sajttal készül, és bár egész jó utánzatot lehet mostanában kapni, a hiánya senkit se tartson vissza. Bármelyik vegán, házilag készült sajttal vagy mártással elkészíthető, példának okáért egy pindurit sósabbra sikerült vegán mozzarellával többször is sikeresen elkészítettem. Természetesen, mint a legtöbb nálam olvasható recept, ez is kőegyszerű.  

2020. április 5., vasárnap

Angol muffin

Ezt a receptet még tavaly találtam, mert mindig is szerettem volna Angol muffint enni, annyi filmben láttam ugyanis, ahogy pirítják és megkenik mindenfélével, viszont nem tudom miért, talán azért, mert egyáltalán nem volt kedvem írni, nem posztoltam róla. A recept eredetileg nem vegán, az átalakítása azonban nem okozott semmilyen problémát, csak egy az egyben behelyettesítettem a hozzávalókat. Több alkalomommal is elkészítettem, mert nagyon finom, bár azt nem állítom, hogy gyors. Jóllehet a munka vele nem sok, nem kell dagasztani, és sütő nélkül is elkészíthető, de a várakozás... Mégis megéri.

2020. március 28., szombat

Pufi zöldséges lepénykenyér


Talán február vége lehetett, hogy rátaláltam erre a receptre, aminek az eredetije egy török konyhából való. A CooKist csapata levette róla az eredeti hangot, lefordította a hozzávalók listáját angolra, amivel végre már magam is megbirkóztam. Az első alkalommal betűre követtem a receptet, de most, tekintettel a jelenlegi helyzetre, nem ugrottam el a boltba, viszont nem volt minden hozzávalóm kéznél*, tehát némileg rögtönöztem. Szerencsére a végeredmény ettől függetlenül bámulatos lett.

2020. február 7., péntek

Fermentált zöldségek

Januárban új projektbe vágtam, mégpedig a fermentálásba. Úgy gondoltam, mivel nem jellemző módon meglehetősen sokat betegeskedtem a  tavalyi év végén, az immunrendszeremnek szüksége van minden segítségre, amit csak kaphat. Természetes megoldásokat kerestem, aminek következtében jelenleg két, egymástól elkülönülő, mégiscsak hasonló kísérlet fut párhuzamosan a konyhámban, azaz a lakás egy nyugodt pontján, mivel kamrám nincs. Zöldségeket fermentálok és Kombucha teát készítek. Gondoltam, valamelyik csak sikerül, de most kimondottan a zöldségek savanyításáról lesz szó, mert bizony csillagos ötösre felelt a projekt, méghozzá már több alkalommal is.  

Hozzávalók:
- 1 jégcsapretek;
- 2 nagyobb sárgarépa;
- 1 fej lilahagyma;
- 1 kk köménymag;
- só;
- víz*;
- 1 tiszta és lehetőleg literes befőttes üveg - ha kisebb sem baj, a maradékot elropogtatjuk nyersen -, és valami, ami leszorítja a zöldségeket. 

2019. június 19., szerda

Barackos csiga

Jóllehet, már majdnem egy éve nem írtam egy sort sem, azért főzök és eszem is. Csak az a helyzet, hogy valahol félúton elveszítettem azt a fajta kreativitásomat, amivel új dolgokat tudok létrehozni. Sem kitartásom, sem türelmem nincs a receptekhez szükséges kísérletezgetéshez, de mondhatnám úgy is, jelenleg képtelen vagyok bábáskodni a megszületésüknél. A sors iróniája, hogy ez a süti, amit most hoztam, épp ezen okokból kifolyólag született meg. Ebéd után kellett valami gyors és nem macerás édesség. Elvárás volt, hogy össze lehessen dobálni abból, ami épp akkor itthon volt, legyen faék bonyolult - ez mostanában minden étellel szemben követelmény -, gyors, és nem utolsó sorban finom is. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...