2013. augusztus 17., szombat

Szójajoghurt- lágy sajt másodszor


Az előző posztom után sokakkal beszélgettem, és volt aki megkérdezte, hogy nem próbáltam-e sűrítőanyag nélkül a joghurtkészítést. Nem, nem próbáltam, legalábbis addig. A recept, amit találtam csak kb. negyeddoboz joghurtból készít egy litert, ami szerintem kevés, de ilyen mennyiség esetén érthető, hogy kell sűrítés, hiszen az oltóanyag elenyésző a folyadékhoz. Ezért aztán a következő adagot már sűrítő nélkül készítettem, ami két decivel több lett, mégis sikerült.

Hozzávalók:
- 1,5l szójatej;
- 2dl szójajoghurt;
- egy csipet só(elhagyható).

Majdnem ugyanúgy készül, mint az első változat. A tejbe belekevertem a joghurtot, és aztán üvegekbe töltöttem, amiket bepakoltam a joghurtkészítőbe. Mivel a gépembe nem fért be egyszerre, két üvegnyit a hűtőben hagytam, és másnap reggel, amikor a többit kivettem, a  kimaradt adagot a helyére tettem. 
Szóval nincs vele semmi különös. Leszámítva azt, hogy míg az első változatnak tejföl szerű az állaga, ez sokkal lágyabb, pont olyan, mint egy natúr joghurt - két órával tovább volt a gépben, mert úgy láttam, mintha még folyt volna hat órakor.  

Aztán a már ismertetett módon elkészítettemen a labneh nevű sajtot, bár most hosszabb ideig hagytam csöpögni a szűrőben, mert a joghurt állagra is sokkal lágyabb volt, majd kis golyókat formálva belőle bepácoltam. A pácként szolgáló olajat már előre elkészítettem, 3 deci olívaolajba 1, 1/2 tk tarka borsot, 2 gerezd fokhagymát és ízlés szerint sót kevertem, amit két nappal korábban összekészítettem, és hagytam kicsit összeérni. Egy csepp olajat tettem a tenyerembe és tessék-lássék golyókat formáltam a sajtból. 
Ezeket szépen beleengedtem az olajba, amiben eltöltenek majd két napot, minek során kicsit megszívják magukat, tehát lágyak lesznek, de félbe, negyedbe vághatóak és saláta, tészta, zöldség tetejére tökéletesek. Nagyon szeretem csak kenyérre kenve is, mert kellemes fűszeres, sós, kicsit gomolyaszerű, csak lágyabb állagú. Tofuval összekeverve és felfűszerezve nagyon kellemes körözött lesz. 

A pácba bármit, gyakorlatilag tényleg bármit beletehettek - különböző zöldfűszereket, borókabogyót, fahéjat, gyömbért is. Én ezt a kombinációt szeretem a leginkább, mert hirtelen sült szejtánra kenve eszméletlen finom. Az előző adaggal kipróbáltam, csak az a nyolc kis golyó annyira kevés volt... Most 27 dkg - négy üveg joghurtból lett ennyi - szójasajtot áldoztam be erre a célra, és az üvegecském teli is lett, de már most látom, hogy kevés lesz, és alig bírom kivárni, a két napot. Az olajat különben felhasználhatjuk később salátákra vagy főzéshez.

A labneh nagyon lágy, de bármi lehet belőle, szóval bátran kísérletezzetek, és meséljétek majd el, melyik kombinációt szeretitek a leginkább.

Itt megtaláljátok a recept első változatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése