2013. szeptember 16., hétfő

Palacsinta


Az édesség érdekes módon olyan dolog, amit alapállapotban nagyon ritkán kívánok meg, de amikor igen, akkor csak itt állok, ácsorgok, mert sütni, na ezt nem tudok. A palacsinta viszont szerencsére egy olyan dolog, amit kevés hozzávalóból, viszonylag gyorsan el lehet készíteni.
Az ételek egy része, amit megosztok, még sosem készült el korábban, így történt ez ebben az esetben is. Ha rákeresek, biztosan találok egy sereg leírást, de szerettem volna valamit magam kitalálni. Így aztán ez egy kezdetleges recept, ami még finomításra szorul, de nekem ízlett.

Hozzávalók:
- 20 dkg zabliszt;
- 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt;
- 1 liter kókusztej;
- 1 tk szódabikarbóna;
- 2-3 evőkanál olaj;
- só, egy kk cukor (most nádcukor, mert ez volt itthon)
- eper jam a töltelékhez(sk) és sárgadinnye csak úgy.

Nem túl bonyolult  recept, mindent össze kell keverni, és legalább félórára félretenni, hogy a lisztfélék megdagadjanak, aztán lehet sütni. Függetlenül attól, hogy a tésztában is volt egy kevés olaj, kikentem a sütőt, mert az első palik kicsit leragadtak. Arra elment még nagyjából 2 evőkanálnyi.     
Mindkét lisztnek van egy fajta sajátos íze, így ha valaki nem szereti a zablisztet, hát hagyja ki. A palacsinták elég vastagok lettek, és azt sem árt észben tartani, hogy több folyadékot vesz fel, mint a finomított búzaliszt. Nekem 22 palacsinta lett ebből az adagból, ami nem feltétlen sok, és lehet még 2-3 deci kókusztej sem ártott volna, de majd legközelebb. 

Igazából ebben az a jó, hogy a palacsinta bizony fagyasztható, ezért ha többet sütök, mint amennyit megeszem, fóliába csomagolom és mehet a mélyhűtőbe. Ha pedig nem édes a tésztája, akkor utána bármi lehet belőle. Akár hortobágyi vagy káposztás palacsinta is, amiket én igencsak kedvelek. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése