2013. augusztus 11., vasárnap

Szójatej


Már több alkalommal szóba került a szójatej/joghurt, de eddig még nem mutattam meg azt, hogyan készítem. Eddig ez az egyetlen olyan tej, amit főzés során kell előállítanunk. Akármilyen meglepő, bár hüvelyes, de nem a babfélék, hanem az olajos magvak közé tartozik.
A szója, akár a belőle készült tofu, élettanilag nagyon fontos a számunkra, csakhogy nyersen a szervezetünk nem sokat tud kezdeni vele. Egy kicsit macerásnak tűnik, de a tényleges munka 40-50 perc, és megéri cserébe a szójajoghurtért, mert mint írtam korábban, inni magában nem kimondottan szeretem, de szójasajtnak, joghurtnak, tejföl helyett szinte nélkülözhetetlen.


Mint a fenti képen látszik, az alapanyag, a szójabab, ami szárítva kicsi, kerek gyönyörűség, de áztatás után dupla akkora, ovális, bab formájú lesz. És az áztatás bizony hosszú időt, 24 órát vesz igénybe. Én olyan este hat körül szoktam beáztatni, de mielőtt lefekszem, még kicserélem rajta a vizet, aztán reggel még egyszer, majd este, amikor hazaértem átmosom az egészet és leszűröm. A babokat beteszem a robotgépbe és felöntöm annyi meleg vízzel, hogy ujjnyira ellepje. Egy percnyi pépesítés után felöntöm még meleg vízzel. A hígítási arány 2-3,5 szeres lehet, attól függően mit szeretnénk belőle készíteni, én a háromszoros hígítást használom, ami bejött más tejek esetében is. 

 

Az egészet beleöntöm egy fazékba, és ez legyen nagy fazék, mert rendkívül hamar kifut. Az első forrás után tartalékra teszem, és további 15 percig főzöm még. Aztán fogok egy másik fazekat és szűrő valamint egy konyharuha segítségével leszűröm a tejet, amit aztán hideg vízzel teli mosogatóba állítok, hogy hirtelen lehűljön. Ezután már kész a tej, amit aztán sok különböző módon használhatok fel. 
A maradék, kicsavart pép pedig az okara, amiből készíthetünk fasírtot, tölteléket, de akár süteményt is.

Létezik egy másik recept, miszerint a beáztatott babnak el kell távolítani a héját, sokkal lágyabb lesz az íze, állítólag így még én is szeretném, de az van, hogy igen macerás, ezért ha mégsem vagyok képes ellenállni az olthatatlan szomjamnak, akkor megveszek egy dobozzal. Egy bolti literes ital kb. 550-700 forint között van, ami azért érdekes, mert egy csomag, félkilós szójabab 530-580 forint körül mozog, amiből hígítástól függően lehet készíteni 4 -7 liter tejet, szóval jelentős a különbség.
Amikor azt mondja nekem valaki, hogy milyen drága minden egészséges dolog, akkor szoktam példálózni ilyesmikkel, mert ha az ember nem rest kutakodni, próbálkozni, kísérletezni, akkor sokkal olcsóbban kihozhat fontos alapanyagokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...