2013. december 27., péntek

Karácsonyi menü

A karácsonyi menü minden háztartásban központi kérdés. Enni ugyanis a legtöbben szeretnek, az évnek eben a szakában pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Vegánként kiesnek a hagyományos ételek, és mivel nem itthon töltöttem a szentestét, már kész tervel érkeztem 23-án édesanyámékhoz. Előre eldöntöttem, hogy gesztenyével és gombával töltött tofut fogok készíteni. Azt beszéltük meg, hogy még aznap este elugrunk vásárolni, de azért vittem magammal néhány hozzávalót, szejtánt, zabtejszínt és tofut, mert ez utóbbit csak a helyi DM-ben lehet kapni, ami már zárva van este.
Nyolc után gördült be a vonatom, nem mentünk hát sehova, de édesanya rendkívül sok dolgot vásárol, és miután szemrevételeztem a készletet úgy döntöttem, nem is megyünk holnap sehova. Kreatívkodom abból, ami van és íme az eredmény:

Sütőtökkrémleves pörkölt dióval 


Hozzávalók:
- 1 közepes sütőtök;
- 2 dl zabtejszín;
- 1 gerezd fokhagyma;
- 2 marok dió;
- só fahéj, olívaolaj és víz;

Normál körülmények között a tököt szeletekbe vágtam volna és sütőben fél óra alatt készre sütöm, de a sütő foglalt volt, így egy nagyobb lábasban kis olajat hevítettem és rádobtam a kockákra vágott tököt. Pároltam olyan 5-10 percig, aztán rádobtam az apróra vágott fokhagymást és amikor érződött az illata, hát megsóztam és felöntöttem vízzel.
Amikor a tök puha lett botturmixszal pépesítettem, beleöntöttem a tejszínt, még egy kis vizet és a fahéjjat, jól elkevertem és összeforraltam.
A diót még előző nap beáztattam, most csak jól lecsöpögtettem és kicsit összetördelmet, majd egy száraz serpenyőben megpirítottam.
Rendszerint pirított tökmagot eszem hozzá, de gazdálkodjunk abból, ami van, és a dió karaktere tökéletesen passzolt a leveshez, ezért ezentúl is így készítem majd. 

Zöldségekkel pirított szejtán


Hozzávalók:
- 15 dkg szejtán;
- 15 dkg laskagomba;
- 1 fehérhagyma;
- 2 gerezd fokhagyma;
- 1 kaliforniai paprika;
- 1/2 csomag petrezselyem;
- só, bors, kevés olívaolaj.

A szejtánt, gombát, paprikát és a hagymát szeletekre, a fokhagymát és a petrezselymet apróra vágtam. Kevés olajat hevítettem, rádobtam  a hagymát, amikor üveges lett, a fokhagymát is, gyengén lesóztam, és beletettem a szejtánt is. Amikor egy kicsit megpirult egyszerre hozzáadtam gombát és a paprikát. Sóztam, borsoztam, néhány perc után, amikor minden kicsit megpárolódott, de a paprika is még ropogott, elzártam a gázt és rászórtam a petrezselymet. Elég forró volt minden, hogy kicsit megfonnyadjon, és kiadja az ízét, de nem égett vagy főtt teljesen meg.

Balzsamecetes sült cékla


Hozzávalók: 
- 3 kisebb cékla;
- 2-3 ek balzsamecet;
- olaj; egész köménymag.

A céklákat megpucoltam és nagyjából egyforma kockéákra vágtam. Beletettem egy tepsibe, meglocsoltam egy kevés olajjal, balzsamecettel, megszórtam köménymaggal, lefedtem a tepsit és fél óráig sütöttem. Aztán levettem a takarást, és néhány perc alatt megpirítottam. A cékla kellemesen ropogott, a balzsamecetes olaj gyakorlatilag rásült. Meg sem sóztam, szerintem ugyanis nem kell rá, de aki gondolja, meghintheti finoman.

Petrezselymes rizst készítettem a szejtánhoz és a céklához, fehéret, mert édesanyámnál nincs barna, azzal ettem. Nagyon finom volt, még mamimnak is ízlett, bár ő marad azért a húsnál. Minden sajna nem lehet tökéletes, mindenesetre az ebédje így mégiscsak húsmentes lett.







4 megjegyzés:

  1. Nem akarsz főzni rám? Lemondok a húsról... Na jó, azt nem, de kevesebbet eszem. ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És áttérsz a sütőtökre? :D Úgy tudtam, nem szereted... :)
      Majd még meggondolom. :D

      Törlés
    2. A sütőtököt meghagyom neked. ;) Ha elég gazdag leszek, alkalmazlak, mint személyi szakácsomat. :D

      Törlés
    3. Ha elég gazdag leszel, kivehetsz a munkából, és egye fene, ezért cserében napjában egyszer főzök neked. :D

      Törlés