2015. május 24., vasárnap

Napfényes Étterem és Cukrászda

Úgy alakult, hogy meghívást kaptam az új, Ferenciek tere 2. szám alatt nyílt Napfényes Étterem megnyitójára.  Sajnos egy családi esemény miatt nem tudtam elmenni, mégis mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mézen kívül semmilyen állati eredetű összetevőt nem használnak - azt is feltüntetik az összetevők között, így könnyű kikerülni -, ezért tökéletes vegán Mekkának ígérkezett. Aztán rájöttem, hogy hetente legalább kétszer megfordulok a környékükön, tehát megleptem magam egy vacsorával.

Láttam képeket a helyről, már úgy is nagyon szépnek találtam, de élőben egészen más. Ahogy belépsz, egyből a süteményes szekcióval találod szembe magad, van lehetőség akár itt is leülni, de néhány lépcsőfokra már rengeteg asztal sorakozik.
Ezek inkább hagyományos, kávéházba, kis érterembe való asztalok, székek. Ahogy haladsz tovább, eléd tárul az a látvány, ami már sokszor szembejött képek formájában, de bevallom, élőben elképesztettek a nagy boxok, nagyobb társaságnak alkalmas körasztalokat, 4-6 főnek kényelmes téglalap alakúakat, és kellemes kétszemélyesek. 
A szín egységesen mályva és almazöld (vagy valami rózsaszín és zöld...), nagyon elegáns, és ezen a ponton éreztem némi feszélyezettséget, mert arra gondoltam, ide bizony ki kellett volna öltöznöm. Vagy legalább nem torna után, izzadtan beesni. Ennek ellenére nagyon kedvesen fogadtak, már az ajtóban elém jött valaki, aki felkísért és megkérdezte, hova szeretnék ülni. 

Természetesen legelöl foglaltam helyet, hiszen mindent látni szerettem volna. Kedélyesen pislogtam körbe, miközben lepakoltam a nálam lévő ezer dolgot, majd kezembe vettem az étlapot, ami rendkívül igényes kívül és belül egyaránt. Színben a székekkel azonos szövet borítású, arannyal nyomott.

Ez kérem egy hagyományos étterem, nem állandó 5-10 féle fogást kínálnak, hanem számtalant. A levesektől, rántott, hirtelen sültektől, a tésztákon, pizzákon, salátákon, glutén mentes és nyers ételeken át, számtalan ínycsiklandó lehetőség kápráztat el. 
Turmixok, teák, limonádék, gyümölcs,- zöldséglevek és gabonakávék közül választhatunk, szóval, nem, alkohol nincs, de megmondom őszintén, nekem bizony nem is hiányzott.  Személy szerint míg vártam ittam egy Hawaii turmixot, és határozottan mennyei volt. 

Ami külön érdekesség, hogy az étlap elején található egy heti menüt is, itt a leves 450,- a főzelék 600,- és a főétel 1.100-1.300,- forint közé esik. A normál ételek átlagára levesek esetén 560,- főételeknél pedig 1800 -2200 forint. Részemről ezek szép adagok, teljesen jól lakom tőlük, és igazából egy hagyományos étterem áraihoz viszonyítva se nem drágább, se nem olcsóbb. No de térjünk vissza  a lényeghez, mert szerintem itt mindenkit egy dolog érdekel: a kaja. 

Az első alkalommal zöldségpaprikást rendeltem galuskával - a kép nem a legélesebb, még nem jöttem rá, hogy fényt is tudok varázsolni...
Finom volt, a galuska pont olyan keménységű ahogy szeretem, és ez külön érdekes volt a számomra, mert sokan nem tudnak tojás nélkül készíteni.  
Egy pindurit sótlannak éreztem, de a fűszerezéssel különben nem volt probléma. Az asztalon egyébként sószórót találsz, de borsozni, pirospaprikázni semmit nem lehet, ami egy picit különös volt, bár mint írtam, nem is kívánt plusz fűszert az étel. 

Az első alkalom egyből kellemesen sikerült, élő zongora volt - sajnos ez nem állandó-, a hely kellemes hangulata, és az emberek folyamatos duruzsolása csak külön hozzájárult a jó közérzetemhez. A kiszolgáló személyzet egyik tagja sem nézett ki, kedvesek, előzékenyek voltak, sőt, az egyikük még a teremben tartózkodó, és rendkívüli módon unatkozó néhány éves kisfiúval is hajlandó volt egy villám játékra. Akkor már tudtam, hogy ide vissza fogok jönni, de történetesen úgy esett, hogy ez már egyből másnap megtörtént, méghozzá egy kedves húsevő barátommal együtt. És ez miért lényeges? 

Mert ahogy fentebb írtam, nem vegán, és még csak nem is vegetáriánus, viszont van olyan rendes, bátor és bevállalós, hogy rendszeresen kipróbál egy-egy olyan helyet, ahova én járok, és születésnapomra meghívott a Napfényes étterembe. Már a leveseket is fantasztikusak találtuk - ő gulyáslevest kért, én brokkolikrémlevest, krékerrel -, de a főételek minden várakozást felülmúltak. 
Grilltál, mustárral és fokhagymával pácolt szejtán, sok grillezett zöldséggel és zöldfűszeres szójajoghurtmártással. 

A magam részéról pedig Kijevi töltött szejtánt ettem, diós bundában, rizzsel, növényi sajttal. Szerintem briliáns volt, tökéletesen el is teltünk, így desszertről már nem is beszéltünk.  

Az ételen kívül fontos az atmoszféra, ami csillagos ötös, a kiszolgálás, ami szintén. Kérem, itt figyelnek a részletekre. Vegyük például a mosdót, ami tiszta, semmi csicsa, és mivel az ajtaja az étteremből nyílik, félkör alakú paravánnal takarták el. Illeszkedik az összképbe is, de a gyerekek jót bújócskázhatnak mögötte.  
Bevallom, el vagyok ájulva  a helytől, no de a húsevő ismerősöm is, ami különösen sokat jelent. És mivel megkaptam már, sietve leszögezem, bár tudom, hogy masszívan ömlengek, de hozzátenném, ahogy minden olyan helyen, amiről eddig írtam, a saját pénzemen voltam, nem kaptam sem kedvezményt, sem ajándék sütit. A hely szimplán jó. Az a fajta, ahova elviheted akár az enyhén kétkedő, de alapvetően nyitott ismerőseidet. 

Örömmel láttam, hogy ha nem is volt teljesen teli a hely, azért elég szép számmal jöttek, magyarok és külföldiek is egyaránt. Mindenkinek érdemes kipróbálni, akár egy elegáns, kiöltözős alkalomhoz, vagy csak egy nincs ma kedvem főzni estéhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése