Burmai tofu

Meg ne kérdezze valaki tőlem, miért hívják ezt az ételt burmai tofunak. Akkor sem tudnám megmondani, ha az életem múlna rajta. Talán mert Burmában készítették először, nem tudom. Egy biztos, semmi köze a tofuhoz, nincs benne szója, mert ez gyakorlatilag egy nagyon sűrű kása, épp mint a polenta, csak ugye nem kukoricából.

Hozzávalók: 

- 1 cs csicseriborsóliszt;
- 2 cs zöldségleves vagy víz, + 1 cs víz;

- 1 kk szódabikarbóna;

- só, bors.

A recept nagyon egyszerű, a lisztet összekeverem a sóval, borssal és szódabikarbónával, majd hozzáadok 1 csésze vizet. Csomómentesre keverem, majd a két csésze forrásban lévő zöldségleveshez/vízhez öntöm.

Ekkor kezdődik a java, a lángot takarékra állítom és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzöm. A végére már forró buborékok pattognak, és nehéz keverni is, legalább 10 perc. Aki főzött már hagyományos módon dödöllét, az pontosan tudja, miről beszélek.

Ezután csak annyi vele a munka, hogy egy korábban sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a forró cuccot, elegyengetjük, simára rázzuk a tetejét, megvárjuk, míg langyosra hűl és aztán a hűtőben nyugtatjuk még legalább egy órát.  Amikor teljesen kihűlt, lehet használni. Vághatjuk szeletre, kockára csíkra. Mindegy.

Az íze kissé a tojásra emlékeztet, ezért ebben a formában szerintem jó lehet tojássalátának is, és bár nem jó natúron sütni-nekem legalábbis nem sikerült-, de panírozni bátran lehet.
Szeletelés után egyből háromféle módon is elkészítettem.
1. borsópörkölttel;
2. borsos káposztával;
3. szárított paradicsomosan, olaj- és kapribogyóval.

Mindegyiket szerettem. Most egy csírasalátás variáción gondolkodom, és máris imádom a burmai tofuval beköszönő sokféle lehetőséget.