2013. július 20., szombat

Egy szegény majdnem vegán panaszai - és elindult az új blog



Már tizennégy éve vagyok vegetáriánus, és  ezalatt az idő alatt összeszedtem rengeteg, jobbnál jobb receptet. Érdekes módon eddig mégsem jutott eszembe, hogy nyitnom kellene egy főzéssel foglalkozó blogot. Nagyon sok hasonló oldal létezik már, ezért nem gondoltam, hogy tudok újat, érdekeset mutatni az esetleges olvasóimnak. Hogy mégis mi változott? 

Nagyjából három hete úgy határoztam, vegán leszek, azaz mostantól nem eszem/iszom tejet, tejtermékeket, tojást és mézet sem. A családom, barátaim reakciói igen vegyesek voltak.
Egy barátnőm szerint ez hülyeség, de elfogadja a döntésemet, édesanyám csak pislogott rám, a sógornőm felkiáltott: "Te jó ég! Elrontottam a vacsorádat!" - éppen hozzájuk mentünk, és igen, ő főzött. Édesapámnak és a nagyikámnak nem mertem még megmondani. Gyáva vagyok, de amikor egyik napról a másikra abbahagytam a húsevést, édesapa öt évig veszekedett velem miatta. Öt hosszú év volt, mire megértettem vele a miérteket, és nagyikámmal együtt, aki már a 83. évében van, újra tanultak főzni. Miattam. 


Nem tudom megtenni velük, hogy most közlöm, kezdhetik előröl. Nincs kedvem apukámmal megint évekig vitatkozni, nagyikám pedig néha menni is alig tud, tehát tegnap, amikor egész délelőtt a konyhában, egy botra támaszkodva állt, és sütött nekem vagy ötven palacsintát, képtelen voltam megmondani neki, hogy hiába. Holnap nem fog tudni kikelni az ágyból, de öntse csak ki az egészet. 
Így aztán úgy határoztam - mivel édesanyám irányából is meglepő ellenállást éreztem-, nagyjából két-három hetente látogatom meg valamely családtagomat, hát zokszó nélkül megeszem majd, amit elém tesznek. A saját háztartásomban azonban nincs tojás, tésztában sem, vagy tejföl a rakott krumpliban, ahogyan kakaót sem iszom tehéntejjel. 
Egy igazi vegán most bizonyára fogja a fejét, azonban én kész voltam kompromisszumot kötni a családom és önnön érdekemben. Egyelőre... Aztán idővel majd kiderül (És kiderült! Itt elolvashatjátok, mi történt velem a következő évben.)  

Az ismerőseimnek egy része azonban különös módon nem döbbent meg, - Zotyov például azon gondolkodott, most akkor milyen sütit készítsen nekem -, de még ők is néztek rám kerek szemmel, és halkan kérdezgették: Akkor most mit eszel? Legutóbb tegnapeste érdeklődött valaki, és rájöttem, ezt a választ nem lehet egy mondatban elintézni. Mert rengeteg más lehetőségem van, új ízeket fedeztem fel az elmúlt időszakban, de én is épp most tanulok főzni, kísérletezgetek, kutatok a neten, és kreatívkodom állandóan, mert olyan már nem igazán lehet, hogy ha nem viszek ebédet, majd rendelek. 

Szóval arra gondoltam, szívesen elkalauzollak titeket ezen az úton, amire én is csak most léptem. Megmutatom, mit eszem, iszom, merre kutakodom, ki inspirál, milyen újdonságokat tanulok - mert folyton tanulok. De ahogyan tizennégy éve, ezúttal is azt mondom, kizárólag addig folytatom ezt az életmód, amíg nekem jó. Ha egy reggel úgy ébredek, most meghalok egy tojásrántottáért, akkor bizony meg fogom enni, mert minden olyan életmódváltás, ami lemondással jár, boldogtalanná teszi az ember lelkét. Lehet kúraszerűen használni, hogy méregtelenítsünk, kicsit felpörgessünk magunkat, de ha folyamatosan jelen van a vágyakozás, az csupán szomorúságot okoz.  
Azért ez senkit se gátoljon meg abban, hogy néha egy-egy vegán kaját tegyen köretként a rántott hús mellé.

Követhetsz Bloglovinon is

10 megjegyzés:

  1. Nahát, de jó ötlet! Én nagyon kíváncsi vagyok, és remélem, rendszeresen beszámolsz a "kalandjaidról". :)Drukkolok neked, még ha én is voltam az a bizonyos, aki azt mondta, hülyeség. ;) (Az ősszel kapsz tőlem mandulát a magtejhez, de te töröd meg. :D)

    Én úgy voltam egy darabig vegetáriánus, hogy egy reggel úgy ébredtem, mától nem eszek húst. Fogalmam sincs, miért, előző nap még megettem a rántott húst ebédre. Több évig tartottam magam, aztán egy nap újra elkezdtem enni. Hogy miért, az már egy másik történet. :)

    VálaszTörlés
  2. Csak nálam nagyon apró a betűméret?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egy kicsit apró, de valamiért nem akar megnőni.:D Majd bütykölök rajta holnap, de mist az volt a cél, hogy elinduljon a blog. :)
      Köszönöm, a mandulát is. Meg fogom törni és megiszom ;)

      Szeretnék rendszeresen beszámolni, majd kiderül, mennyire sikerül...

      Ez a tartottad magad érdekes szóhasználat, nekem nem kell tartanom magam, eszembe sem jut, hogy húst egyek. Valóban addig szabad mindent csinálni, amíg az boldoggá tesz :)

      Törlés
    2. Nem hiszem, hogy bármit is jelentene a szóhasználat. ;) Addig nem ettem húst, amíg nem hiányzott. Most nem tudnám abbahagyni. :)

      Törlés
    3. Igen, de a tartottad magad, az nekem azt jelenti, hogy valaminek ellenálltál. A kísértéseknek. :)
      Nem is kell. :) Soha nem agitáltam senkit, nem is most kezdem el. Édesanya is húst eszik hússal, meg még egy kis hússal. De azért örül, ha van még hozzá hús :D

      Törlés
    4. Igazából már nem emlékszem, hogy mennyire kellett ellenállnom, de azt hiszem, ezúttal nincs semmi ilyesmi "hátsó" jelentés a szóhasználatban. :) Egyszerűen annyit jelent, hogy úgy éltem és kész. Akkor betartottam, ma már nem. Ennyi. Betartottam, mert akkor úgy esett jól.

      Törlés
  3. Én is remélem, hogy rendszeresen fogsz írni ide is, én biztos olvasni fogom.:)

    VálaszTörlés
  4. http://www.nosalty.hu/alapanyag/novenyi-tejszin
    ezzel tudod a rakott krumplit csinálni.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, rengetegféle növényi és magtejet készítettem már és elég sokat iszom belőlük, de csak is nyersen ;)Recepteket hozok majd hamarosan, :) Némi fantáziával mindent ki lehet váltani, és most az elején még izgalmas, amíg kísérletezgetem. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...