2013. július 25., csütörtök

Levesbetét - "májgaluska"




Az eredeti receptet akkor sajátítottam el, amikor vegetáriánus lettem, és most azt módosítottam vegánra. Édesanyám tanította meg nekem, aki nagyon is jól ismer, így tudta, hogy már gyerekként is fintorogtam az igazi májgaluskától. Ő ugyanis kaparta a májat, ahogy azt kell, de ha véletlen benne maradt egy nagyobb darab, akkor én már kitoltam a tányérom szélére. Akkoriban különben a levesekkel sem igen voltam jóban, édesapám ragaszkodott hozzá, hogy meg kell enni, így én nagyon örültem, ha tészta, vagy bolti gombóc jutott. A teljesen homogén, egyen ízű és egyforma gombóckák ellen már nem sok kivetnivalóm akadt, hiszen azt nem láttam, mi van benne.
Fura mód később mégis hiányzott az íze. Azt hiszem, ha valamit nem kaphatunk meg, felértékelődik, de a máj gondolatától is rosszul voltam, édesanya pedig előállt ennek a receptek az eredetijével, amit azóta is rengeteget alkalommal készítettem el. 


A zöldséglevest szerintem senkinek sem szükséges bemutatni. Kis olajon megfuttattam minden nyers belevalót, amikor a sárgarépa is kiengedte a színét, felengedtem vízzel, vegán érzéstelenítőt, azaz szárított és apróra darabolt zöldségeket, valamint Himalája sót tettem bele (a házi só is tökéletesen jó). Ekkor keverem össze a levesbetétet. 
Az eredeti verzió szerint szükséges: egy dobozos májkrém (az én esetemben vegetáriánus fajta, szójából), dobozonként egy tojás, ízlés szerint belereszelt vöröshagyma, petrezselyem (ha van), , bors, egy evőkanál liszt, zsemlemorzsa, amennyit felvesz. Mindent alaposan összekeverünk, és legalább 10 perces állás után vagy a levesbe, vagy forró, sós vízbe kell szaggatni. Fel fog jönni a fazék tetejére, egyszer meg kell fordítani, és 5-10 perc alatt készre főzni. Ezt  az időt gombócok mérete határozza meg, én két teáskanál segítségével formázom meg, és ahogy esik, úgy puffan, azaz sikerül. 
Nyersen az állaga nagyjából olyan, mint a grízgaluskáé. Nem jó ha folyik, azt sem ha nagyon kemény. Némi gyakorlás után könnyebb eltalálni az arányokat, amit az egyedi ízlés is meghatároz, hiszen valaki keményebben, mások lágyabban szeretik, és nem mindegy, hogy mekkora adag a májkrém, vagy kenőmájas.
Viszont az igazi gond számomra csak most kezdődik, mert a vegán változatba nem tehetek tojást, de még csak zsemlemorzsát sem. Valakinek feltűnt már, hogy a zsemlemorzsába van tejpor vagy tejsavó? Nyilván mert a kenyérben is benne vannak ezer másik anyaggal együtt - a régi jó öreg kovászolt kenyerek ideje lejárt-, de mivel nem voltam előrelátó, és nem készítettem saját zsemlemorzsát, valamivel ki kellett váltanom.


Azt találtam ki, hogy részben búzakorpával helyettesítem. Egy evőkanállal tettem bele és plusz ugyanannyi keményítőt is, minden más maradt. Két perc után úgy találtam, hogy az állaga, még puhább mint kéne, tehát még fele-fele arányban, összesen egy kanál lisztet és étkezési keményítőt adtam hozzá, de a korpának kell némi idő, hogy megszívja magát, ezt tessék észben tartani. Nem állítom, hogy ugyanolyan lett, a korpától karcosabb - kevésbé bátrak maradjanak inkább a zsemlemorzsánál-, de májgombóc íze van, jól esett és finom is.
Az eredeti változatot sokszor csináltam, ha húslevest főztem a családomnak, és hogy ne kelljen még azt is külön készíteni, a saját májkrémemből kevertem. A mindenkinek elkerekedett a szeme, amikor ugyanabból a tálból tetem én is a levesembe, amiből ők, és itt kezdett gyanús lenni, hogy nincs benne hús. Ami senkit nem zavart, szerették.
És még egy apróság, most, hogy nem használok előre készített ételízesítőket, rájöttem, hogy mindennek más íze van, mint ahogy megszoktam. Egyen mindenki azt, ami jólesik, nem fogok a nátrium-glutamát ellen kampányolni, de döbbenet, hogy a levesnek olyan íze lett, mint gyerekkoromban volt, amikor édesanya még nem használt ilyeneket, és azon csodálkoztam a leginkább, hogy legalább két hétre volt szükség ahhoz, hogy ne hiányoljam az ételből a megszokott mű ízeket. Így most újra tanulok főzni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése