Jóllehet, már majdnem egy éve nem írtam egy sort sem, azért főzök és eszem is. Csak az a helyzet, hogy valahol félúton elveszítettem azt a fajta kreativitásomat, amivel új dolgokat tudok létrehozni. Sem kitartásom, sem türelmem nincs a receptekhez szükséges kísérletezgetéshez, de mondhatnám úgy is, jelenleg képtelen vagyok bábáskodni a megszületésüknél. A sors iróniája, hogy ez a süti, amit most hoztam, épp ezen okokból kifolyólag született meg. Ebéd után kellett valami gyors és nem macerás édesség. Elvárás volt, hogy össze lehessen dobálni abból, ami épp akkor itthon volt, legyen faék bonyolult - ez mostanában minden étellel szemben követelmény -, gyors, és nem utolsó sorban finom is.
Hozzávalók:
- 2 db (nálam 275 grammos) friss leveles tészta;
- 3 dl kókuszjoghurt;
- 200 g görög őszibarack - konzervből.
És nagyjából ennyi az egész, előmelegítem a sütőt 200 fokra, a két 25x38-as téglalapot a rövidebbik oldalánál összetapasztom, megkenem nagyjából a joghurt kétharmadával, és rászórom az apró kockákra vágott őszibarackot. Ezután óvatosan - mivel a joghurt folyik - és lazán feltekerem. Éles késsel egy-másfél centis karikákat vágok, sütőpapos tepsire teszem, úgy, hogy ne érjenek össze, a tetejükre nagyjából negyed/fél teáskanál joghurtot teszek, amit elkenek a kanál hátoldalával. Ezután 15-25 perc alatt (mérettől függ) készre sülnek. Érdemes figyelgetni, nehogy megégjenek.
Nos, nyilván mirelit tésztából is tökéletes, de van olyan fajta, ami kis lapokból áll, erre érdemes figyelni. Sima szójajoghurt is tökéletes, viszont akkor keverjetek bele valami édesítőt - esetleg egy kis vaníliát. A választott gyümölcs lehet friss és más fajta, de azt nem árt tudni, hogy a mirelit gyümölcsök plusz levet eresztenek, és a piros bogyósok erősen színezhetnek.
A leveles tészta különben rendkívül sokoldalú, viszonylag olcsón hozzá lehet jutni, sós és édes sütikhez is egyaránt tökéletes, valamint könnyen fagyasztható. Például reggelire kimondottan kedvelem a pizzás csigát, amit előre elkészítek, és lefagyasztok, aztán míg reggel lezuhanyozok, és felöltözök, meg is sül. Nem kell hozzá más csak egy kis paradicsomos alap - a kedvencem az asztalt paradicsomos - karikákra vágott olívabogyók és némi morzsolt kukorica. Próbáljátok ki így vagy úgy, aztán meséljétek el, hogyan sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése