2017. január 11., szerda

Gluténmentes, tejszínes krumpligombóc

Szeretem a gnocchit, kicsit hiányzott eddig a repertoáromból, és bár többször kísérleteztem gluténmentes receptekkel, valahogy sosem lett az igazi. Aztán úgy eset, hogy a karácsonyi sütögetés után sok fehér rizslisztem maradt, és gondoltam, teszek egy próbát, hiszen ez a liszt önmagában is jól tapad.  Az eredmény rendkívül meggyőző, de lágyabb krumpligombóc lett.
Hozzávalók:
- 50 dkg hámozott krumpli;
- 1, 1/4 -2 b rizsliszt;*
- 2 ek tápióka keményítő;
- kb. 1/4 b a főzőléből;
- só.

A szószhoz:
- 5 dl nővényi tej (nálam kesu);
- 2 nagy gerezd fokhagyma;
- só, bors;
- 1 csipet cayenne bors;
-  a díszítéshez pirított lenmag. **

A krumplit felvágom, és sós vízbe megfőzöm, majd ha elkészült, a levet leszűröm, és félreteszek belőle egy keveset. Még forrón a krumplit átnyomom, hozzá keverem a rizsliszt felét (1, 1/4 bögrével készítettem), majd a forró főzőlevet, alaposan elkeverem a maradék lisztel, és legalább 20-25 percig lefedve, a saját gőzében pihentetem. Ezután a massza feléből kis gombócokat formálok - villával formálható, de lágyabb, ezért csak óvatosan, de idő hiánya miatt ezt kihagytam.  

Nagyon apróra felvágom a fokhagymákat, kevés sóval egy száraz serpenyőben átpirítom, és ráöntöm a növényi tejet. Felforralom, majd takarékra veszem a tűzet,  hozzá adom a borsot, cayenne borsot, sót, ha szükséges, és belehelyezem a gombócokat. Közepes lángon, nagyjából 10-15 perc alatt főnek meg. Akkor kész, ha átharapva lágy, de kicsit rágós lett, és nem érződik rajta a liszt. Bár a kesutej amúgy is, de a gombócoktól minden fajta növényi tej egészen beürül.

Ami a maradékot illeti, a gombócokat tálcára tettem, lefagyasztottam, majd egy zacskóban csücsül a következő felhasználásig. Belefelforgatott morzsába, és kisüthetem krokett helyett, vagy akar magában kevés olajon aranybarnára süthető, de bármilyen szószban is tökéletesen finom lesz.

* Nagy a tól ig arány, azért, mert nem vagyunk egyformák. Az igazán lágy, könnyen harapható darabokat szeretem, de ha ti kicsit erősebb ellenállásra számítotok, adjatok hozzá még lisztet, esetleg barna rizsből vagy ugyanennyi növényi keményítőt. 

** Ha van kéznél egy maroknyi tört és pirított diót, a gáz elzárás előtt öt perccel szórjátok bele a szószba nagyját, és tálalás előtt szórjuk meg a maradékkal. Esküszöm, elképesztő lesz!  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...