2014. szeptember 2., kedd

Kaporos vegán kecskesajt

Az ötletet a Slow Club Cookery oldaláról vettem, és bár átdolgoztam - pl. nem fenyőmaggal készítettem, de okvetlenül ki fogom próbálni azzal is, mert biztosan más ízű - egy pindurit, szerintem így is zseniálisan finom lett. 

Hozzávalók:
- 1dl napraforgó mag (szárazon);
- 1/2 citrom leve;
- 1púpos ek inaktív sörélesztőpehely;
- 1 gerezd fokhagyma;
- 1 tk szárított kapor;
- 1 ek olívaolaj (elhagyható, most nálam ki is marad)
-  só, bors, víz.

A napraforgó magot 3 órára vízbe áztattam, leszűrtem, majd robotgépbe tettem és víz folyamatos adagolása mellett krémesre turmixoltam - kb. 3-3,5 dl lesz -, majd a kapron kívül az össze hozzávalót beleteszem, és szintén mixelem. Megkóstolom, ha nem szükséges ízesíteni, hozzáadom a kaprot, de azt már csak villával belekeverem, majd ezt a krémet üvegekbe töltöm.
És most jön a trükk. Eredetileg szárítóba kéne rakni, de az ugye nekem nincs, ezért az üvegeket beteszem a sütőbe - a legalacsonyabb hőfokra -, és nyitott ajtó mellett 8-12 órát szárítom. Az idő a hozzáadott víz mennyiségétől függ, és az üvegeken látszik, mennyit estek össze közben. 
A kapor kihagyásával natúr sajtot kapunk, de ebben a formában kapros krémsajt lesz - ami meglepően csípős, karakteres, egyszóval finom -, de már dolgozom egy szeletelhető változaton is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...