Focaccia - uzsonnás doboz #3

Hétfőn megkérdezték, mit hoztam ebédre, mondtam focacciát, csodálkoztak, mert úgy hitték, tökipompost. Nos nem áll a két dolog oly messze egymástól, bár hagyományosan a mi tökiponpsunkon szalonna, hagyma és tejföl van, és burgonyás tésztából készül. Az olaszok focacciája viszont kenyértészta, finom illatos fűszerekkel, olívaolajjal és nem ritkán paradicsommal.
Az egyszerűsége ellenére tökleletes eleme lehet egy uzsonnás doboznak, mert ízletes, laktató és könnyű elkészíteni.

Hozzávalók:
- 35 dkg tk tönköly liszt;
- 3 ek szója joghurt;
- 1/2 cs élesztő;
- 1 tk só;
- víz, amennyit felvesz.

A tetejlre:
- 8 szárított paradicsom;
- 3/4 bögre fekete olajbogyó;
- 3 ek zöldfűszeres sajtkrém;
- szárított bazsalikom.

A dobozba:
- 1 1/2 marok zöld saláta;
- 1/4 avokadó;
- 1 nagy paradicsom;
- 3-4 ek áfonya;
- idény gyümölcs (szőlő).

Először beáztatom a szárított paradicsomot - használható az olajban eltett is, természetesen ebben az esetben nem szükséges beáztatni -, és összegyúrom a tésztát.  Legalább egy órát hagyom kelni, közben apró kockákra vágom a paradicsomot és az olívabogyót, megszórom bazsalikommal. Átgyúrom a tésztát, és egy zsírpapírral belelt kisebb tepsibe nyújtom. Csak úgy, a kezemmel egyengettem el, nagyjából egy-másfél centisre, megkenem a tetejét a sajtkrémmel, egyenletesen megszórom a paradicsom és olajbogyó keverékével, majd az ujjaimmal egyenletesen megdöfködtem a tésztát.

Ezzel kis krátereket képeztem benne, néhány helyen a feltét ilyen kráterbe kerül, amit az újabb órányi kelés után a tészta szépen körbe fog. Forró sütőben 30-40 perc alatt elkészül.
Felkockázva, szép adag salátával tökéletes vacsora, a maradék pedig kiváló akár az iskolába is.
 
A ízén a joghurt nem sokat változtat, de lazítja a tésztát, és nem szárad ki olyan gyorsan, hiszen olajat nem adok hozzá, de ha valakit zavar, bátran tehet a tésztába, és meglocsolhatja a forró kenyérlepény tetejét is - jó minőségű olívaolajjal - , ahogyan az olaszok szokták. A feltét tetszőleges módon variálható, például a friss paradicsom is megteszi, csak vágjátok apró kockára és a magokat kaparjátok ki. Legyetek kreatívak.   

Füstölt, "tejszínes" fusilli - gyors ételek #17

Bevallom, vega koromban imádtam egy csomó készételt, és persze előtte is. Az én gyerekkoromban nem voltak ételizésítök - legalábbis nem ilyen formában -, és amikor az első húsleveskockák megjelentek, minden háziasszony, többek között édesanyám is nagyon lelkesen fogadta. Aztán jöttek a porított ételízesítők, majd hamarosan megjelentek a kész ételek. A kedvencem az a tejszínes szósszal készült tészta volt, ami alá kolbászt, vagy valamilyen szalámit kellett vágni. Imádtam azt a füstölt, tejszínes krémet, és persze a tésztát. Az ízzel nincs baj, ami benne van... Nos azzal már igen, most mégis hoztam egy hasonló, gyorsan elkészülő változatot, amit olyan 15-20 perc alatt dobtam össze ebédre. 

Hozzávalók:

- 40 dkg tk fusilli vagy egyéb tészta;

- 8 dl édesítetlen mandulatej;

- 1,1/2 ek tápióka keményítő;

- 1 kk köménymag;

- 1 tk szárított fokhagyma szeletelve, vagy két gerezd friss;

- 1 kk füstölt paprika;

- 20 dkg főtt, fehér bab;

- 1 cs petrezselyem; 

- chili pehely, só, bors.

Vízforralóval vizet melegítek a tésztához, és egy tapadásmentes lábosba dobom a köménymagot és a fokhagymát, egy perc után mehet rá a füstölt paprika. A paprika igazából zsiradékban oldódik tökéletesen, de most nekünk az ízre van szükségünk, nem az étel színét határozza meg, így nincs jelentősége. Nagyjából fél percig melegítem, közben keverem, beledobom a chilit, és felöntöm a tejjel. Sózóm, borsozom, a tetejét megszórom a keményítővel, és folyamatos kevergetés mellett összeforralom. 

Közben a tésztát odateszem főni, tészta függvénye szerint 4-10 perc. A szószunk közben rotyog, beleöntöm a babot, összeforralom majd megszórom bőségesen aprított petrezselyemmel, még keverek rajta egyet, és elzárom a gázt. A tésztát aldente állapotban leszűröm, összekeverem a szósszal, és már lehet enni is. Igazán krémes olyan öt perc pihentetés után lesz, de együk frissen, hiszen minél többet áll a tészta a szószban, annál több lét szív fel. Megszórhatjátok inaktív sörélesztőpehellyel, vegán sajttal, bár nekem egyik sem hiányzik.

Sült krumpli - zöldfűszeres sajtkrémmel

Szeretem a sült krumplit, mégis meglehetősen ritkán kerül terítékre. Aztán a Fat shaming bejegyzés miatt elkezdtünk beszélgetni az életmódváltásról, és hogy ki mit eszik, és hirtelen csak úgy előjött a krumpli - tipikus, hát hol máshol. Ahogy az lenni szokott, annyit beszéltünk róla, muszáj volt csinálnom. De természetesen a legegyszerűbb módon és a legkevesebb olajjal. Egy teáskanál, ennél még nem sikerült kevesebbel, de dolgozom rajta. 

Hozzávalók:

- 1 kg burgonya;

- 1 tk repceolaj;

- só.

Sajtkrémhez: 

- alaprecept innen vagy innen;

- 1 csipet kurkuma;

- 1 kk szárított rozmaring;

- 1 kk szárított kapor;

- 1-2 ek aprított snidling.

A krumplit megmosom héjastól, és felteszem főni - nem kell teljesen átfőnie, de félig mindenképpen. Aztán megpucolom, félbevágom. Sütőpapírt terítek egy nagy tepsibe, és ráöntöm az olajat, amit egy darab papírtörlővel elkenek. Ezel felitatom a felesleget, mégis mindenhova jut. 

A krumplikat egyenletesen talpukkal lefelé elhelyezem, és finoman megsózóm, aztán mehetnek forró sütőben, ahol krumpli állapotától függően 30-50 perc alatt ropogósra és aranybarnára sülnek. Félidőben érdemes átfordítani őket, de más törődést nem igényelnek. 

A sajtot tegnap készítettem el, és az erjesztett változatot használtam. Négy napig erjesztettem előtte, már eleve a kurkumával, majd felfőztem csak egy evőkanál tápiókakeményítővel. Ettől is sűrű lesz, de lágy és kenhető is, ami egy sajtkrémnél sosem hátrány. Amikor kész, beleöntöttem a fűszereket, és nagyjából fél percig még a gázon tartottam, majd félretettem kihűlni. Egyből fogyasztható, de igazából másnapra lett tökéletes. 

Fat shaming - Dear Nicole Arbour

Nincs új a nap alatt, mindig is így volt, és alighanem már így is marad, aszerint ítéljük meg egymást, ahogy kinézünk. Ha egy túlsúlyos embert látunk, azt feltételezzük, hogy lusta, nem törődik az egészségével, két pofára tömi magába a csülköket Pékné módra, egész nap ül a tv előtt, és a kaja tölti ki az életét. Ezért kavart különösen nagy port, amikor a Women's Running magazin az ismert plus size (xl) modellt,  Erica Schenket tette az augusztusi címlapjára. A fiatal lány már több mint 10 éve fut, és nem, nem lett nádszálkacsú. Sokan megdöbbentek, és a gyűlölködő, csodálkozó reakciók közötti széles skálából gyakorlatilag minden érkezett válaszként. Egy túlsúlyos nő nem lehet fitt! Ennyi! A sportszerforgalmazók azonban nagyjából mostanra ráeszméltek, hogy sportolni vágyó ember bárkiből lehet, szóval elkezdték megcélozni a testesebbeket is a kampányaikkal. Hogy jön ez a fat shaminghez? Kicsit messziről indítok ugyan, de maradjatok velem, hogy kiderüljön.

A fat shaming egy amerikai szleng, magyar fordítása nincs, de nagyjából annyit tesz, hogy hátrányosan megkülönböztetnek, kritizálnak a termeted miatt.

A téma apropóját Nicole Arbour: Dear Fat People című videója, és az ez körül létrejött hatalmas botrány adja. Gondolkodtam, hogy írjak-e, vagy sem, de aztán eszembe jutott, igen, én is érintett vagyok. Erősen érintett egy olyan problémában, amit az emberek kívülről egyszerűen akaratgyengeségnek tulajdonítanak. Ahogyan Nicole teszi. Meg is fogalmazza a tanácsot: "Nincs olyan, hogy fat shaming! Kövér vagy mert sokat zabálsz. Hagyd abba az evést!" Kész! Meg van oldva! Hogy ez nekem nem jutott az eszembe?! De ostoba vagyok!

Köszi, de fogd a jó tanácsodat, markold meg jó szorosan, és d... Ó, nem, nem veszítem el a türelmem, ehelyett beavatok mindenkit - aki nem ismeri az elhízás lelki okait, a saját példámon keresztül - abba, miért háborodott fel a fél világ ezen a kis videón, amit a You Tube-on több mint 4, a Facebookon múlt hét péntekig több mint 20 millióan láttak. Miért foglalkozik vele számos amerikai tv, miért lett hír, és miért érzi mindenki úgy, legyen az elhízott avagy sovány, hogy közölje Nicole Arbourral, aki különben humorista lenne - vagy mi a  szösz-, hogy mit is kezdjen a véleményével. 

Először is nem árt tisztázni a fogalmakat. A HáziPatika szerint:
Elhízásról akkor beszélünk, ha az egyén testsúlya a kívánatosnál 20%-kal nagyobb. Orvosi értelemben túlsúlyosságról beszélünk akkor, ha a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege között. Az "elhízás" szó a szervezet egészségesnél nagyobb zsírtartalmát jelenti. 
Az elhízás ma legáltalánosabban elfogadott mérőszáma a testtömeg-index (BMI = body mass index). Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a kilogrammban megadott testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Egy 180 cm magas és 80 kg súlyú felnőtt esetében:
80 / 1,8 x 1,8= 24,96
Ha a kapott szám kevesebb, mint 18, kóros soványságról beszélünk. A BMI alapján további sovány, normális, túlsúlyos, elhízott, végül 35-ös index fölött kórosan elhízott állapotról van szó. A "kórosan elhízott" kategória létjogosultságát nem mindenki ismeri el, ilyenkor már az elhízás kategóriáját is kórosnak tekintik. 

Idehaza azért mi inkább túlsúlyról, első, másod és harmadfokú elhízásról beszélünk. A BMI szerint a túlsúlyhoz 25-29,9, a következőhöz pedig minden kategória esetében újabb öttel magasabb index szükséges. Én a harmadfokba tartoztam, és jelenleg, tadam, bár mindenki azt gondolja, hogy elfogytam, a második kategóriában csücsülök. Ennek ellenére dolgozom azon, hogy ez megváltozzon, csakhogy jön egy nő, aki sosem volt túlsúlyos, nem hogy elhízott, és azt mondja, az elmúlt két évem felesleges volt, inkább csak ne egyek.
Mondjuk itt jegyzem meg, a testtömegindex azért nem feltétlen jó, az izom ugyanis többet nyom, tehát előfordul, hogy valaki a magassága és a súlya szerint túlsúlyosnak tekinthető, még sincs rajta egy gramm felesleg sem. Jelenleg izmot építek, ami nyilván még nem látszik, de most vagyok abban a szakaszban, hogy bár kisebb ruhákat hordok, mint fél éve, mégis csupán 6 kilóval nyomok kevesebbet... Csoda, mi?

Szóval fat shaming. Minden függés tárgya, és ez alól az étel sem kivétel, komfortérzet növelő. Jól érezzük magunkat az adott tevékenység folytatása közben még akkor is, ha pontosan tudjuk, rossz az, amit teszünk. Sosem voltam sovány, egész gyerekkoromban zaklatott a családom, hogy fogyjak le, aztán később, amikor napi két doboz cigit szívtam, valahogy megállt a súlyom, majd letettem a cigit - nem volt nehéz, de megállni mai napig kihívás - és felkaptam még vagy plusz húsz kilót. Igaz, ehhez jöttek magánéleti és munkahelyi problémák is, de ez biza így működik. A súlyom folyamatosan nőtt, mert ha bajom volt mit tettem? Ettem. Ha jól érzetem magam, mivel ünnepeltem? Evéssel. Vegetáriánus voltam, de rajongtam a sajtokért, folyton volt a hűtőmben vagy háromféle, tej és tojás, ahogyan egyéb tejtermékek is, no meg sok krumpli, rengeteg kenyér. Imádtam a ropogós héjú, fehér kenyeret és minden tésztát. Minimum háromszor szedtem, pukkanásig ettem, és utáltam magam érte.

Ki tudja, mit tettem, amikor utáltam magam? Igen, ettem. Ez a baj az összes függéssel, minél jobban gyűlölöd magad érte, annál nehezebb leállni. Persze, tudtam én, hogy nem jó úton járok, de egy idegbeteg nap után csak hazajöttem, kinyitottam a hűtőt, levágtam egy 10 dekás sajt szeletet, hogy ne haljak éhen, amíg elkészül a vacsora, és mélységes haraggal ugyan, de felfaltam mindet. Tudjátok mi jelenleg is a legnehezebb? Hogy ne rendezzek vigasz zabálásokat, hogy ne szedjek még, amikor már jóllaktam. Van a leghalványabb fogalmatok arról, hogy ez milyen nehéz? Nem, nem hiszem.
De akkor hogyan fogytam 37 kilót? - kérdezhetitek joggal. Úgy adódott, hogy  néhány éve, talán öt, eljutottam addig, jól érzem magam a bőrömben, igen hatalmas vagyok, de ez nem akadályoz abban, hogy olyan életet éljek, amilyet csak szeretnék. Minden jól alakult, elégedett nő voltam, mégis betört a realitás, és kiderült, hogy picit magas a vérnyomásom, határon mozog a cukrom. A családomban mindenki gyógyszer szed, ezért inkább kerestem valami megoldást, mert nem akartam marokszámra kemikáliákkal tömni magam. A többit tudjátok, hiszen többször írtam már róla.

Ha még jelenleg is csökken a súlyom, miért érzem magam érintettnek? Amiért sok válaszvideót készítő is. A fat shaming létező jelenség, a kóros elhízásnak viszont sok esetben pszichológiai okai vannak, és a legtöbben nem vagyunk képesek egyedül túllépni rajtuk. A szorzatos kudarccal, és ebbe a saját tükörképünk is beletartózik, nehéz szembenézni. De ha meg is tesszük, akkor sem biztos, hogy megy egy zacskó chips nélkül. Mert így vagyunk összerakva. Az alkoholista remeg egy felesért, mi remegünk valami finom és zsírosért. Nincs különbség. Ha képesek lennénk megoldani a problémáinkat csak úgy, hogy abbahagyjuk, nem lenne szükségünk lélekgyógyászokra.

Különben bámulatos, hogy Nicole mennyire egyszerű, olyan faék szinten. A komment lehetőséget letiltotta, állítólag nem bánt meg semmit, de miután elesett néhány lehetőségtől, már nyilván nem így gondolja. És természetesen megfeledkezett azokról, akik azért híznak, vagy azért nem képesek fogyni, mert betegek - érkezett ilyen válaszvideó is -, azokról, akik túlsúlyosak ugyan, de már rengeteget fogytak, és fittebbek, egészségesebbek nála, azokról, akikben már megszületett az elhatározás, de most mégis egy hatalmas pizzáért nyúltak, mert az arcukba mondták, mennyire gyengék, hogy mennyire értéktelenek.
A túlsúlyos emberek önbizalma rendszerint nagyon alacsonyan van, és ezek a megnyilvánulok bizony nem segítenek.

Egyedül Freelee the Banana Girl merte kijelenteni, hogy tulajdonképpen egyetért a komikussal, bár őt különösen sok vád érte már korábban is a túlsúlyos emberekkel szembeni magatartásáért. Freelee maga is 20 kilót fogyott a nyersvegán életmóddal, és jelenleg a Raw till 4 elkötelezett híve - délután négyig csak nyers dolgokat eszik, utána megengedhető a vegán főtétel. Nos, én az ő véleményével, akkor is, ha néha meglehetősen vehemens, tudok azonosulni. Mert igenis felelősséget kell vállalnunk a testünkért, nem okolhatunk mást érte, ha egészségtelenül etetjük és nem mozgunk, betegek leszünk. De, és ez hatalmas különbség, Freelee mindenkinek könyörög, ne hagyja abba az evést. Sőt, csak egyen egészségesen.

A koplalás, az énkép zavarok bulimiához, anorexiához vezetnek, nem hiszem, hogy bárkinek is ez lenne a célja. Már így is szétszedik a médiát és a divatipart, amiért olyan szépségideált sugároznak, aminek az átlagos nők nem képes megfelelni, és a modellek többsége is csak egészségtelen módon.
Azért nagy szerencse Erica Schenk, és sok társa létezése, akik teljes életet élnek, akárhogy is néznek ki. És mit mondott Nicole Arbour az őt ért vádakra azonkívül, hogy nem bánta meg?

"What are you going to do, fat people? What are you going to do? You going to chase me? I can get away from you by walking at a reasonable pace.”

És mit fogtok tenni kövérek? Mégis mit? Üldözni fogtok? El tudok menekülni úgy is, hogy mérsékelt tempóval odébb sétálok. 

Erre mit lehet reagálni? A hölgy valószínűleg azt hiszi, hogy nagyon vicces, de én, akit különben nem szoktak zavarni a kövér viccek, pl Nagy Bandó: Kocka utcás jelenetén a mai napig visítok - "Jobbra nyúlok ott is asszony, balra nyúlok ott is asszony." -, de ezen nem sikerült. Vagy nem jó komikus, vagy egyszerűen összekeverte a jópofaságot a szemtelenséggel.    

Mindenki, aki azért kövér, mert túlette magát, tudja, hogy mi lenne a megoldás, de ez nem ösztönző. Ahogy nem volt az sem az, amikor egy fb csoport kiretusálta egy sereg ismeretlen, túlsúlyos nő képet, ezzel kívánták rávezetni őket a fogyásra. Az oldalt szinte azonnal megszüntették a felháborodás miatt. Az csak hagyján, hogy úgy csökkentették a  derék és combbőségeket, hogy a mellekhez sok esetben nem igazán nyúltak, de számos plus size modell is szerkesztés alá került, akik köszönik, jól vannak, rendszeresen mozognak, és úgy egyébiránt az alkatukból élnek. 

Ezeket a problémákat fejben kell megoldani, és ha valaki van olyan ostoba, hogy ezt nem tudja, mert sosem találkozott  a jelenséggel, inkább tartsa meg a véleményét magának.
Tudtátok például azt, hogy azok a túlsúlyos emberek, akik gyomorgyűrűt kapnak 5% eséllyel tartják meg a lecsökkent súlyukat 10 év után? Mint ahogy a mai napig előfordul, hogy összeszalad a nyál a számban egy szál cigiért, úgy az evéssel kapcsolatban sem könnyű mindig határozottnak és ellenállónak maradnom. Az új szokások kialakítása elengedhetetlen velejárója a folyamatnak, és bevallom, ezen még jelenleg is dolgozom.
Mert mi tudjuk, ismerjük a korlátainkat, szeretnénk változtatni, csakhogy a felismerésnek és az elhatározásnak belülről kell fakadnia. Az egész életmódunkat meg kell reformálnunk, ha tartós eredményt szeretnénk. És nem, kedves Nicole Arbour, nem oldja meg a problémát az, ha befejezzük az evést. Csak egy újabbat generál. 

Tönköly palacsinta

Tegnap a nagyikámnál voltam, és szóba került a palacsinta. Erről pedig eszembe jutott, hogy készítettem én már vegán palacsintát, ami nagyon finom volt, csak egy picit vastagra sikeredett. Szóval itt volt a lehetőség, hogy újraértelmezzem a kérdést, és összedobjak egy hagyományosabb magyar palacsinta receptet is.

Hozzávalók 16 palacsintához:

- 30 dkg tk tönkölyliszt;

- 1 púpos ek tápióka keményítő;

- 300 ml növényi tej;

- 600 ml hideg szénsavas víz;

- 1 +1 ek repce olaj;

- 1 késhegy szódabikarbóna;

- 1/2 kk só;

- 1 kk agávészirup.

A palacsintához szükséges hozzávalókat, 1 evőkanál olajjal turmixba öntöm és alaposan összekeverem - természetesen habverővel, tálban is tökéletes -, aztán olyan negyedórára félreteszem.
Egy tapadásmentes forró edénybe egy evőkanál olajat öntök, amit papírtörlővel elkenek és ezzel egyúttal a felesleget is felitatom, majd beleöntök a tésztából, amit az edény körkörös forgatásával elterítek. Amikor a széle elválik, megrázom a sütőt, majd egy félperc után megfordítom a palacsintát. A következő előtt a nyeles lábost leveszem a gázról, és az olajos papírtörlővel ismét kikenem, majd beleöntöm a következő tésztaadagot és így tovább. 

Nos, nekem 16 palacsinta lett ekkora adagból, de ez nyilván függ a sütő méretétől és a tészta vastagságtól is. Ami fontos, se nem sós, se nem édes, pont azért, hogy bármire felhasználható legyen, de természetesen változtassatok rajta kedvetek szerint.
Bevallom, nagyon ritkán állok neki a sütésnek, még akkor is, ha ez a recept nem zsíros, és a lakásnak sem lesz nehéz, olajszaga, egyszerűen csak nem szeretek a gáz mellett állni. Biztos eszem belőle néhány darabot, és a maradékot lefagyasztom, aztán majd csak előkapom, amikor szükséges.  

Áfonyás amerikai palacsinta

Hűvös reggelre ébredtünk, így nekem nagyon jól esett a meleg reggeli. Bevallom, ebédre ma nemigen eszem majd semmit; nagyon jól laktam,  és jelenleg csak elégedett szuszogásra vagyok képes. Ébredés után persze nem tudtam, mit ennék. Az első gondolatom egy jó kis frittata vagy tojáslepény volt - mindkettő tökéletesen funkcionál uzsis dobozban is - , de aztán hirtelen bevillant: palacsinta! Nagyszerű ötlet volt.

Hozzávalók:

- 1 érett banán;

- 1 bögre lisztkeverék innen; 

- 1 bögre édesítetlen növényi tej;

- 1 tk repceolaj;

- 1 csésze áfonya.

A banánt szétnyomkodom villával, elkeverem a mandulatejjel, és apránként hozzáadom a lisztet. Amikor csomómentes és egynemű a massza, mehet bele az olaj és a megmosott áfonya. 

Egy forró, tapadásmentes edényben aranybarnára sütöm mindkét felét. Amikor a villával kivágok belőle egy falatot, az áfonya kifolyik. Eszméletlen, mondhatnám mennyei!

A sütésnél csak egy dologra kell figyelni, amikor a tészta gyöngyözik, és a szélén már úgy látszik, kezd megszilárdulni, át kell fordítani, úgy is, hogy a palacsinta még nagyon lágy, híg. Az különben liszt függvénye, hogy mennyire lesz folyós a tészta, állagra valahol a nokedli és a hagyományos palacsinta között helyezkedik el. Sűrű, de bőven folyós, ha megáll benne a kanál, adjatok hozzá tejet, ha nagyon híg, még 1-2 evőkanál lisztet. Szerintem a második próbára mindenki el fogja találni a tökéletes állagot. Jó étvágyat!