2014. február 25., kedd

BIRS közösség

Néhány éve külföldi blogokon olvastam az AMAP - chartáról (Associations pour le maintien d’ une Agriculture paysanne), más néven a CSA gazdaságokról, ami egy mozaik szó és a Community Supported Agriculture rövidítése. Tömören a közösség által támogatott  mezőgazdaság van szó, amelynek tagjai azt vállalják, hogy egy évig, egy adott gazdától, heti rendszerességgel és az előre megállapodott áron átveszik a terményeit. Az ehhez hasonló csoportokban mindkét fél profitál, először is, a gazda tudja -aki természetesen bio termelő-, hogy lesz, aki elviszi és örül a megtermelt zöldség-gyümölcsöknek. Nem marad a nyakán, nem kell piacra járnia, biztos bevételt, állandó jövedelmet jelent, másfelől a vásárlók is tudják, honnan érkezik az asztalra került fogás. Elmehetnek megnézni a gazdaságot, kapnak költségtervet, tisztán megy minden. Persze van némi rizikó is, hiszen a mezőgazdaságban semmi sincs kőbe vésve, a természet néha megtréfálhatja az embert, ami nagyjából azt jelenti, hogy mángoldot vársz, de sóskát kapsz. A közösség közösen és szolidáris alapokon épül, és így a kockázat nem egyedül a gazdát terheli, maga a közösség is kiveszi a részét belőle. Tehát a hasznon és az esetleges veszteségen is egyaránt osztoznak.

Már vegetáriánusként is sok zöldséget ettem, de mióta vegán lettem, egyenesen rengeteget. A biopiac nem volt igazán opció, mert messze van és drága is, de szüntelenül kerestem a lehetőséget, hogy jobb minőségű és megfizethető árúhoz jussak. Így találtam rá a Szatyorboltra. Jó dolog volt, örültem neki, meg vagyok elégedve az árakkal, a kiszolgálással és úgy egyáltalán mindennel, de egy kisszatyor nem fedezi a zöldség-gyümölcs igényeimet. Épp azon gondolkodtam, hogy miből rendeljek többet, amikor a facebook falamon szembe jött velem a BIRS Közösség eseménye, ahol is a közösség második évére kerestek jelentkezőket. Úgy gondoltam, vesztenivalóm nincs, nem jelent elkötelezettséget, ha rákérdezek.
A szervező nagyon kedvesen felajánlotta, hogy küld egy e-mailt a megbeszélésről, mert nem tudtam elmenni a találkozóra. A levél a tájékoztatáson kívül még plusz mellékleteket is tartalmazott: két külön típusú szerződést, költségtervezetet, kalkulációt, a charta alapelveiről szóló tájékoztatót, és ami a lényeg, azoknak a terményeknek a listáját, amiket egész évre terveznek.

Nagyjából ezen a ponton győzött meg végleg. Az árat elfogadhatónak találtam, a termékek köre elég széles, és bár egy-két elem fedi a szatyorboltét, alapvetően egészen másfajta, így előreláthatóan mind két lehetőség megmarad.
A teljesség igénye nélkül kétféle doboz rendelhető:
- fél doboz: 2,550 ft/hét, ami 1-2 főre kalkulált;
- teljes doboz 5,100 ft/hét, ami 4 fő számára elegendő. 
A szerződés áprilistól jövő év március végéig szól, és azalatt az idő alatt összesen 45 alkalommal történik tényleges szállítás (januártól márciusig kéthetente érkezik friss zöldség), amit a IX. kerületben, a Ráday utcában lehet átvenni.

Még lehet jelentkezni, összesen ötven rendelőt képes kiszolgálni a gazdaság, de érdemes alaposan megfontolni, hiszen ez egy évre szóló elkötelezettség. Viszont ha aláírsz, számíthatsz a rendszeres és jó minőségű zöldségre a konyhádban, méghozzá reális áron, ami azért lehetséges, mert nem fizetsz másnak, csak a termelőnek. No és nem utolsó sorban jót tesz a kreativitásnak is, mert abból főzöl, amid van. Hát nem kaland?! Nekem bizony az!

Konkrét neveket azért nem írok, mert nem egyeztettem előre sem a szervezővel, sem a termesztővel, de akit érdekel, írhat nekem, szívesen közvetítek, vagy még egyszerűbb, ha jelentkezik a BIRS Közösség fb oldalán. 

A kezdeményezés ugyan nem egyedi, de még koránt sem tömeges jelenség, ezért mindenképpen megérdemli a reklámot. Idehaza ebben a pillanatban nagyjából tíz hasonló közösség létezik, ami - mondanom sem kell-, nem túl sok. Összehasonlításképpen Franciaországban több ezer, Olaszországban nagyjából 900, de még Romániában is több mint 20 AMAP charta létezik. Azért van még hová fejlődnünk...

És végül egy kis összefoglaló, amit a közösség oldaláról vettem kölcsön arról, hogy pontosan mi is az az AMAP/CSA közöség:
– szolidaritás a kistermelőkkel,
– a nagy gazdasági értékesítési láncok lerövidítése, és a globális gazdasági trendek elutasítása,
– közösségi, azonnal alkalmazható alternatív beszerzési mód, a gazda és tagok között NINCS HARMADIK FÉL, vagy KÖZVETÍTŐ,
– elköteleződés: a kockázat és az eredmények megosztása a gazdával,
– a termelő és a vásárló csoport elköteleződése a gazdaságban termelt zöldség megvásárlására,
– a gazda garantálja az egészséges, vegyszermentes, ökológiai vagy biotermelésből a zöldséget,
– a vásárlók a termelési idény elején megelőlegezik a gazda előkészítő munkáját, így a gazda a vásárlócsoport igényeihez alkalmazkodva tud tervezni,
– az előre meghatározott és befizetett összegért cserébe a szezontól és terméstől függően kapja a vásárlóközösség a zöldséges dobozát,
így a vásárlók szokásai is alakulnak: „abból főzünk ami van” – fejleszti a kreativítást a főzésben,
– a vásárlóközösség a dobozátvevő napokon találkozik a gazdával és a többi tagokkal (recept- és sok fontos élménycserebere napja is egyben), kialakul a közösségi élet, és egy újfajta szemléletmód

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése