Melegszendvics és más problémák

Akkor beszéljünk a melegszendvicsről, és a magam részéről úgy általában is csacsognék, mert ez is egy olyan téma, ami néha kérdéseket, értetlenkedést és indulatokat kavar vegán és nem vegán körökben egyaránt. Hogy miért? Alapvetően kétféle irányzat uralkodik közöttünk, vagyunk azok, akik nagyon szeretünk kipróbálni minden újat, tobzódunk a varázslatos ízekben, de időnként szívesen elevenítjük fel gyermekkorunk emlékeit. És persze létezik egy másik oldal is, ahol nem értik meg, minek hajszoljuk a régi, állattetemekben feredőző életünket. No persze húsevő embertársaink is értetlenkednek, hiszen mi az hogy vegán sajt, amikor abban nincs semmi, amiből eredetileg származik a sajt. A válasz az én olvasatomban különben igen egyszerű: ezek az ételek, mint például a sóban főtt burgonya, vajjal és hagymával, a gyerekkoromat jelentik. A hosszú, hideg, téli estéket, amikor hétfőnként még nem volt tv, és az egész család kártyázott vagy olvasott. 

Számtalan alkalommal előfordult, hogy vajas-szalámis kenyér, és egy bögre tea került az asztalra, vagy pirítósoztunk, vajjal és fokhagymával, esetleg jött a melegszendvics. Ezek voltak gyermekkorom legmeghittebb pillanatai, és ahogy öregszem, ahogy a szüleim idősödnek, fájó nosztalgiával gondolok rájuk. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, főleg azért nem, mert megtaláltam azt a megoldást, amivel mindenki jól jár. 

A vajat kókuszzsírral, vagy hűtőben tartott, kocsonyásra dermedt olívaolajjal helyettesíthetem, a sajt kicsit trükkösebb, mégis megoldható. Megolvad, szét és kifolyik, ahogy a fenti képen is látszik.

Először is léteznek készen kapható vegán sajtok, amiket alapvetően két típusba oszthatunk. Itt vannak a szója alapú sajtok és az egyenesen mindenmentesek. Véleményem szerint az első csoportben lévők finomabbak, mert a szója tej könnyen savanyítható, amivel kiváló alapanyagul szolgál a különböző vegán sajtoknak. 

Igaz, hogy ezek elég drágák, de nagy szerencsék van néhány blogot vezető kreatív vegán miatt, ugyanis meglehetősen sok különböző receptet talál az ember fia-lánya, ha elég kitartó, kreatív és beszél idegen nyelveket. Bár néhányat azért már hazai oldalon is leltek, és nálam is akad egy-két példa.

A probléma meg van oldva. Azok a receptek, amik tartalmaznak agar-agart, sűrítőket, egészen biztosan megolvadnak, és ki vagy lefolynak a kenyérről, rápiríthatóak, és ha mégsem, hát az íze akkor is jó.

És ha ezen túl vagyunk, beszéljünk magáról a melegszendvicsről is, amihez ebben az esetben semmi különlegeset nem használtam. Fogtam négy szelet teljes kiőrlésű kenyeret, megkentem a belsőoldalukat avokádóval, leheletnyit megsóztam, rádobtam pár szelet, karikákra szedett póréhagymát, néhány szelet koktél paradicsomot. Rá került egy szelet vegán mozzarella, kevés bors és szárított bazsalikom, aztán ráfordítottam a kenyér azon felét, ami avokádós, és szendvicssütőben megpirítottam. Szóval nincs benne semmi extra, semmi ördöngösség, mégis nagyon jól esik. Akkor pedig miért ne egyem?


És igen, néha régi emlékek után, valamilyen húsról nevezzük el az ételeinket. Hogy miért? Mert arra emlékeztet az íze, vagy éppen pont olyan, mert jól esik azt mondani a családnak, barátoknak, kollégáknak, főleg, ha hasonlít is, és ezzel az ember nem lóg ki. Amikor a sógornőm vadast készített, én pedig épp mentem hozzájuk, azt mondtam, jó, akkor én is azt főzök.
Amikor azt mondtam, napraforgós, citromos, inaktív sörélesztőpelyhes tésztát eszem, mindenki csak pislogott, de amikor úgy helyesbítettem: vegán sajtos-tejfölös tésztát, egyetértően bólogattak. Legfeljebb megkérdezték, mit is jelent nálam az, hogy tejföl. A házi májkrémemről nem is beszélve, aminek semmi köze a májhoz, mégis kitűnő kenyérre, vagy akár májgombóc galuskához. Szóval ennyi. Én tudom, hogy nem májat eszem, te is tudod. Nem a név teszi az ételt, hanem azok a dolgok, amikből áll, minden más csak nyitottság kérdése.