Fat shaming - Dear Nicole Arbour

Nincs új a nap alatt, mindig is így volt, és alighanem már így is marad, aszerint ítéljük meg egymást, ahogy kinézünk. Ha egy túlsúlyos embert látunk, azt feltételezzük, hogy lusta, nem törődik az egészségével, két pofára tömi magába a csülköket Pékné módra, egész nap ül a tv előtt, és a kaja tölti ki az életét. Ezért kavart különösen nagy port, amikor a Women's Running magazin az ismert plus size (xl) modellt,  Erica Schenket tette az augusztusi címlapjára. A fiatal lány már több mint 10 éve fut, és nem, nem lett nádszálkacsú. Sokan megdöbbentek, és a gyűlölködő, csodálkozó reakciók közötti széles skálából gyakorlatilag minden érkezett válaszként. Egy túlsúlyos nő nem lehet fitt! Ennyi! A sportszerforgalmazók azonban nagyjából mostanra ráeszméltek, hogy sportolni vágyó ember bárkiből lehet, szóval elkezdték megcélozni a testesebbeket is a kampányaikkal. Hogy jön ez a fat shaminghez? Kicsit messziről indítok ugyan, de maradjatok velem, hogy kiderüljön.

A fat shaming egy amerikai szleng, magyar fordítása nincs, de nagyjából annyit tesz, hogy hátrányosan megkülönböztetnek, kritizálnak a termeted miatt.

A téma apropóját Nicole Arbour: Dear Fat People című videója, és az ez körül létrejött hatalmas botrány adja. Gondolkodtam, hogy írjak-e, vagy sem, de aztán eszembe jutott, igen, én is érintett vagyok. Erősen érintett egy olyan problémában, amit az emberek kívülről egyszerűen akaratgyengeségnek tulajdonítanak. Ahogyan Nicole teszi. Meg is fogalmazza a tanácsot: "Nincs olyan, hogy fat shaming! Kövér vagy mert sokat zabálsz. Hagyd abba az evést!" Kész! Meg van oldva! Hogy ez nekem nem jutott az eszembe?! De ostoba vagyok!

Köszi, de fogd a jó tanácsodat, markold meg jó szorosan, és d... Ó, nem, nem veszítem el a türelmem, ehelyett beavatok mindenkit - aki nem ismeri az elhízás lelki okait, a saját példámon keresztül - abba, miért háborodott fel a fél világ ezen a kis videón, amit a You Tube-on több mint 4, a Facebookon múlt hét péntekig több mint 20 millióan láttak. Miért foglalkozik vele számos amerikai tv, miért lett hír, és miért érzi mindenki úgy, legyen az elhízott avagy sovány, hogy közölje Nicole Arbourral, aki különben humorista lenne - vagy mi a  szösz-, hogy mit is kezdjen a véleményével. 

Először is nem árt tisztázni a fogalmakat. A HáziPatika szerint:
Elhízásról akkor beszélünk, ha az egyén testsúlya a kívánatosnál 20%-kal nagyobb. Orvosi értelemben túlsúlyosságról beszélünk akkor, ha a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege között. Az "elhízás" szó a szervezet egészségesnél nagyobb zsírtartalmát jelenti. 
Az elhízás ma legáltalánosabban elfogadott mérőszáma a testtömeg-index (BMI = body mass index). Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a kilogrammban megadott testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Egy 180 cm magas és 80 kg súlyú felnőtt esetében:
80 / 1,8 x 1,8= 24,96
Ha a kapott szám kevesebb, mint 18, kóros soványságról beszélünk. A BMI alapján további sovány, normális, túlsúlyos, elhízott, végül 35-ös index fölött kórosan elhízott állapotról van szó. A "kórosan elhízott" kategória létjogosultságát nem mindenki ismeri el, ilyenkor már az elhízás kategóriáját is kórosnak tekintik. 

Idehaza azért mi inkább túlsúlyról, első, másod és harmadfokú elhízásról beszélünk. A BMI szerint a túlsúlyhoz 25-29,9, a következőhöz pedig minden kategória esetében újabb öttel magasabb index szükséges. Én a harmadfokba tartoztam, és jelenleg, tadam, bár mindenki azt gondolja, hogy elfogytam, a második kategóriában csücsülök. Ennek ellenére dolgozom azon, hogy ez megváltozzon, csakhogy jön egy nő, aki sosem volt túlsúlyos, nem hogy elhízott, és azt mondja, az elmúlt két évem felesleges volt, inkább csak ne egyek.
Mondjuk itt jegyzem meg, a testtömegindex azért nem feltétlen jó, az izom ugyanis többet nyom, tehát előfordul, hogy valaki a magassága és a súlya szerint túlsúlyosnak tekinthető, még sincs rajta egy gramm felesleg sem. Jelenleg izmot építek, ami nyilván még nem látszik, de most vagyok abban a szakaszban, hogy bár kisebb ruhákat hordok, mint fél éve, mégis csupán 6 kilóval nyomok kevesebbet... Csoda, mi?

Szóval fat shaming. Minden függés tárgya, és ez alól az étel sem kivétel, komfortérzet növelő. Jól érezzük magunkat az adott tevékenység folytatása közben még akkor is, ha pontosan tudjuk, rossz az, amit teszünk. Sosem voltam sovány, egész gyerekkoromban zaklatott a családom, hogy fogyjak le, aztán később, amikor napi két doboz cigit szívtam, valahogy megállt a súlyom, majd letettem a cigit - nem volt nehéz, de megállni mai napig kihívás - és felkaptam még vagy plusz húsz kilót. Igaz, ehhez jöttek magánéleti és munkahelyi problémák is, de ez biza így működik. A súlyom folyamatosan nőtt, mert ha bajom volt mit tettem? Ettem. Ha jól érzetem magam, mivel ünnepeltem? Evéssel. Vegetáriánus voltam, de rajongtam a sajtokért, folyton volt a hűtőmben vagy háromféle, tej és tojás, ahogyan egyéb tejtermékek is, no meg sok krumpli, rengeteg kenyér. Imádtam a ropogós héjú, fehér kenyeret és minden tésztát. Minimum háromszor szedtem, pukkanásig ettem, és utáltam magam érte.

Ki tudja, mit tettem, amikor utáltam magam? Igen, ettem. Ez a baj az összes függéssel, minél jobban gyűlölöd magad érte, annál nehezebb leállni. Persze, tudtam én, hogy nem jó úton járok, de egy idegbeteg nap után csak hazajöttem, kinyitottam a hűtőt, levágtam egy 10 dekás sajt szeletet, hogy ne haljak éhen, amíg elkészül a vacsora, és mélységes haraggal ugyan, de felfaltam mindet. Tudjátok mi jelenleg is a legnehezebb? Hogy ne rendezzek vigasz zabálásokat, hogy ne szedjek még, amikor már jóllaktam. Van a leghalványabb fogalmatok arról, hogy ez milyen nehéz? Nem, nem hiszem.
De akkor hogyan fogytam 37 kilót? - kérdezhetitek joggal. Úgy adódott, hogy  néhány éve, talán öt, eljutottam addig, jól érzem magam a bőrömben, igen hatalmas vagyok, de ez nem akadályoz abban, hogy olyan életet éljek, amilyet csak szeretnék. Minden jól alakult, elégedett nő voltam, mégis betört a realitás, és kiderült, hogy picit magas a vérnyomásom, határon mozog a cukrom. A családomban mindenki gyógyszer szed, ezért inkább kerestem valami megoldást, mert nem akartam marokszámra kemikáliákkal tömni magam. A többit tudjátok, hiszen többször írtam már róla.

Ha még jelenleg is csökken a súlyom, miért érzem magam érintettnek? Amiért sok válaszvideót készítő is. A fat shaming létező jelenség, a kóros elhízásnak viszont sok esetben pszichológiai okai vannak, és a legtöbben nem vagyunk képesek egyedül túllépni rajtuk. A szorzatos kudarccal, és ebbe a saját tükörképünk is beletartózik, nehéz szembenézni. De ha meg is tesszük, akkor sem biztos, hogy megy egy zacskó chips nélkül. Mert így vagyunk összerakva. Az alkoholista remeg egy felesért, mi remegünk valami finom és zsírosért. Nincs különbség. Ha képesek lennénk megoldani a problémáinkat csak úgy, hogy abbahagyjuk, nem lenne szükségünk lélekgyógyászokra.

Különben bámulatos, hogy Nicole mennyire egyszerű, olyan faék szinten. A komment lehetőséget letiltotta, állítólag nem bánt meg semmit, de miután elesett néhány lehetőségtől, már nyilván nem így gondolja. És természetesen megfeledkezett azokról, akik azért híznak, vagy azért nem képesek fogyni, mert betegek - érkezett ilyen válaszvideó is -, azokról, akik túlsúlyosak ugyan, de már rengeteget fogytak, és fittebbek, egészségesebbek nála, azokról, akikben már megszületett az elhatározás, de most mégis egy hatalmas pizzáért nyúltak, mert az arcukba mondták, mennyire gyengék, hogy mennyire értéktelenek.
A túlsúlyos emberek önbizalma rendszerint nagyon alacsonyan van, és ezek a megnyilvánulok bizony nem segítenek.

Egyedül Freelee the Banana Girl merte kijelenteni, hogy tulajdonképpen egyetért a komikussal, bár őt különösen sok vád érte már korábban is a túlsúlyos emberekkel szembeni magatartásáért. Freelee maga is 20 kilót fogyott a nyersvegán életmóddal, és jelenleg a Raw till 4 elkötelezett híve - délután négyig csak nyers dolgokat eszik, utána megengedhető a vegán főtétel. Nos, én az ő véleményével, akkor is, ha néha meglehetősen vehemens, tudok azonosulni. Mert igenis felelősséget kell vállalnunk a testünkért, nem okolhatunk mást érte, ha egészségtelenül etetjük és nem mozgunk, betegek leszünk. De, és ez hatalmas különbség, Freelee mindenkinek könyörög, ne hagyja abba az evést. Sőt, csak egyen egészségesen.

A koplalás, az énkép zavarok bulimiához, anorexiához vezetnek, nem hiszem, hogy bárkinek is ez lenne a célja. Már így is szétszedik a médiát és a divatipart, amiért olyan szépségideált sugároznak, aminek az átlagos nők nem képes megfelelni, és a modellek többsége is csak egészségtelen módon.
Azért nagy szerencse Erica Schenk, és sok társa létezése, akik teljes életet élnek, akárhogy is néznek ki. És mit mondott Nicole Arbour az őt ért vádakra azonkívül, hogy nem bánta meg?

"What are you going to do, fat people? What are you going to do? You going to chase me? I can get away from you by walking at a reasonable pace.”

És mit fogtok tenni kövérek? Mégis mit? Üldözni fogtok? El tudok menekülni úgy is, hogy mérsékelt tempóval odébb sétálok. 

Erre mit lehet reagálni? A hölgy valószínűleg azt hiszi, hogy nagyon vicces, de én, akit különben nem szoktak zavarni a kövér viccek, pl Nagy Bandó: Kocka utcás jelenetén a mai napig visítok - "Jobbra nyúlok ott is asszony, balra nyúlok ott is asszony." -, de ezen nem sikerült. Vagy nem jó komikus, vagy egyszerűen összekeverte a jópofaságot a szemtelenséggel.    

Mindenki, aki azért kövér, mert túlette magát, tudja, hogy mi lenne a megoldás, de ez nem ösztönző. Ahogy nem volt az sem az, amikor egy fb csoport kiretusálta egy sereg ismeretlen, túlsúlyos nő képet, ezzel kívánták rávezetni őket a fogyásra. Az oldalt szinte azonnal megszüntették a felháborodás miatt. Az csak hagyján, hogy úgy csökkentették a  derék és combbőségeket, hogy a mellekhez sok esetben nem igazán nyúltak, de számos plus size modell is szerkesztés alá került, akik köszönik, jól vannak, rendszeresen mozognak, és úgy egyébiránt az alkatukból élnek. 

Ezeket a problémákat fejben kell megoldani, és ha valaki van olyan ostoba, hogy ezt nem tudja, mert sosem találkozott  a jelenséggel, inkább tartsa meg a véleményét magának.
Tudtátok például azt, hogy azok a túlsúlyos emberek, akik gyomorgyűrűt kapnak 5% eséllyel tartják meg a lecsökkent súlyukat 10 év után? Mint ahogy a mai napig előfordul, hogy összeszalad a nyál a számban egy szál cigiért, úgy az evéssel kapcsolatban sem könnyű mindig határozottnak és ellenállónak maradnom. Az új szokások kialakítása elengedhetetlen velejárója a folyamatnak, és bevallom, ezen még jelenleg is dolgozom.
Mert mi tudjuk, ismerjük a korlátainkat, szeretnénk változtatni, csakhogy a felismerésnek és az elhatározásnak belülről kell fakadnia. Az egész életmódunkat meg kell reformálnunk, ha tartós eredményt szeretnénk. És nem, kedves Nicole Arbour, nem oldja meg a problémát az, ha befejezzük az evést. Csak egy újabbat generál.